Könnyedén jutnak újabb párkapcsolati szintre és szakaszba azok a házastársak, akik vezetésünkkel végigélnek egy Párkapcsolat Gazdagító hetet. A rendelő falai közt szavakkal megalapozott, majd kettesben megtapasztalt élmények is sokat hoznak, de többszörös hatása van a hasonló értékrendű párokkal megélt, szisztematikusan épített élmény-soroknak, ahol a fókuszt a program teljes idejében a párkapcsolaton tartjuk.
A Párkapcsolat Gazdagító Családi Nyaraláson a társaság élmény-erősítő hatása a kapcsolatot fenyegető momentumok minimálisra csökkentésével kínál hatékony és eredményes megoldást.
A Balatonalmádi tábor programja:
A program két héten át tart augusztus elején. Velünk tarthatnak a teljes időtartamra vagy akár néhány napra is bekapcsolódhatnak. Érkezhetnek gyermekeikkel együtt vagy jöhetnek kettesben - az előzetes egyeztetés szerint és igényeinek megfelelően. A gyermekek számától függően egyidejűleg 4 vagy 5 pár részvételét tudjuk biztosítani.
Mivel a házastársak egyik fő erőforrását gyermekeik jelentik, ám a gyerekek szinte korlátlan figyelem- és gondoskodásigénye terheli a párkapcsolatot, s elvonja a házastársak figyelmét egymásról, az élményekre épülő foglalkozások idején a gyermekcsoport jóllétéről képzett pedagógus illetve pszichológus asszisztens gondoskodik.
Naponta két Párkapcsolat Gazdagító foglalkozást tartunk, egy reggeli játékos-mozgásosat és egy délutáni elmélyültet, amelyet nevezhetünk relaxációnak, hipnózisnak vagy akár meditációnak. Lényeg, hogy a rendkívülinek ígérkező napi élményt valamelyest módosult tudatállapotban elmélyítsük.
Napi alap-ritmus:
Reggel összeáll a gyerek csoport. A gyerekek közösen reggeliznek, nap közben együtt maradnak.
A párok kettesben reggeliznek.
9-től 11-ig párkapcsolat építő játékok
11-15-ig a párok együtt vannak "csak úgy" vagy feladattal.
Az ebédet a párok kettesben költik el.
15-18 páros élmény (például merülés, vitorlázás, túra), majd annak feldolgozása.
A vacsora és az este a családos programoké.
A Balatonalmádi Párkapcsolat Gazdagító Tábor ára páronként 30 ezer Forint/nap, mely a következőket tartalmazza:
- Párkapcsolat Gazdagító foglalkozások díja
- Szállás
- Gyermekfelügyelet
- Étkezések részben
Időpontok: augusztus első két hetében, egyeztetés szerint.
***
Amennyiben szívesen részt vennének a
Párkapcsolat Gazdagító Családi Tábor programjában
vagy további részleteket szeretnének megtudni a balatonalmádi lehetőségekről, kérjük, írjanak nekünk: info@prepare-enrich.hu.
Szeretettel várjuk jelentkezésüket!
|